Környezetvédelem 1854ben: a washingtoni "nagy fehér főnök" ajánlatot tett, indián földeket akart venni, megígérve, hgy létrehoznak egy "rezervátumot a bennszülött lakosság számára. (részletek)

A seattle-i indián főnök kérése, amelyet egészében közzé tettek, úgy hangzik, mint a legszebb és legmélyebb nyilatkozat, amit vala is tettek a környezetről.


"Tudjuk, hogy a fehér ember nem érti a mi életmódunkat. Nem tud különbséget tenni az egyik kődarab és a másik között, idegen vagy kívülálló, aki az éjszakából jön, és elveszi a földet, amire szüksége van.
. A föld nem a nővére, hanem az ellensége, és ha egyszer meghódította, követi az útját, otthagyja az apái sírját anélkül, hogy törődne vele. Elrabolja a földet a fiaitól. Semmi nem számít. Az apái sírja, a fiai öröksége el vannak felejtve. Úgy bánik az anyjával, a földel, és fivérével, az égbolttal, mint tárgyakkal, amelyeket megvesznek, kihasználnak és eladnak, mint a birkákat, vagy színes gyöngyöket.

Az étvágya felfalja a földet, és másoknak csak egy sivatagot hagy. Nem érti, mert a mi életmódunk más, mint az Önöké. Városaik puszta látása bánatot okoz a rézbőrűek szemeinek. De talán legyen, mert a rézbőrű vadember, és nem ért semmit. Nincs egy nyugodt hely a fehér ember városaiban, nincs egy hely, ahol hallani lehet, hogyan nőnek ki a fák levelei tavasszal, és hogyan csapkodnak a szárnyaikkal a rovarok. De talán ennek így kell lennie, mert egy vadember nem ért semmit. A lárma mintha megsebezné a füleinket. És, mindezek után, mire szolgál az élet, ha az ember nem hallgathatja a chotacabras (aguaita¬caminos) magányos üvöltését, sem a békák éjszakai társalgását egy tó partján?

Rézbőrű vagyok, és nem értek semmit. Mi jobban szeretjük a szél lágy susogását egy tó felszínén, meg ugyanannak a déli esőtől megtisztult vagy fenyőaromával illatosított szélnek a szagát. A levegő felbecsülhetetlenül értékes a rézbőrű számára, és mindannyian osztozunk a leheletben, az állat, a fa, az ember, mind ugyanazt a levegőt lélegezzük. Úgy tűnik, a fehér ember nincs tudatában a levegőnek, amit belélegez; ahogyan a napok óta agonizáló haldokló sem érzi a bűzt.

. De ha eladjuk a földjeinket, emlékezni kell arra, hogy számunkra a levegő felbecsülhetetlen, hogy a levegő megosztja a szellemét az élettel, amit fenntart. A szél, amely a nagyapáinkat az élet első leheletét adta, megkapja az utolsó sóhajtásaikat is. És ha eladjuk a földjeinket, Önöknek azokat meg kell őrizniük, mint egy különálló és szent dolgot, mint olyan helyet, ahol a fehér ember megízlelheti a mezők virágaitól megillatosított szelet.

Ezért gondolkozunk az ajánlatukon, hogy meg akarják venni a földjeinket. Ha úgy döntünk, hogy eladjuk, feltételeket szabnék: A fehér embernek úgy kell bánnia e föld állataival, mint a fivéreivel. Vadember vagyok, és nem értem a másféle életmódot. Láttam ezer meg ezer bivalyt megrohadni a réteken, lelőtték őket, mert a fehér ember vasutat akar építeni. Vadember vagyok, és nem értem, hogy lehet egy füstölgő gép fontosabb, mint a bivaly, akit mi csak azért ölünk meg, hogy életben maradjunk. Mivé lesz az ember állatok nélkül? Ha mindet kiirtják, az ember nagy lelki magányosságban fog meghalni; mert az, ami az állatokkal történik, az fog történni az emberrel is. Minden összekapcsolódik. Meg kell tanítaniuk a fiaiknak, hogy a föld, amire rálépnek, a mi nagyapáink hamvai. Tanítsák meg a fiaiknak, hogy ez a föld meggazdagodott a felebarátaink életével, hogy tudják tisztelni. Tanítsák meg nekik, hogy mi azt tanítottuk a mieinknek, hogy a föld a mi anyánk. Minden, ami a földdel történik, meg fog történni a föld fiaival. Ha az emberek a földre köpnek, magukra köpnek."